A Demänovában lévő harangláb nemzeti kulturális műemlékké nyilvánítva
A haranglábat 1830-ban építették azon a telken, amit Kubínyi Gyula helyi köznemes ajándékozott. Rajta kívül a harangláb felépítéséhez egy zsidó kereskedő is hozzájárult, ami arra ad magyarázatot, hogy a haranglábon miért van hatágú Dávid-csillag.
Az eredeti harangot az első világháború alatt leszerelték és katonai célokra használták fel. 1925-ben a harangláb új harangokat kapott, melyek máig benne vannak. A harangláb javítása Zuzana Kubániová asszonynak köszönhető, akinek az elődjei a haranglábat építették. A haranglábnak harangozója is lesz, aki minden este 17:00 órakor, és vasárnap reggel a szentmise előtt fog majd harangozni. A múltban a harangok naponta háromszor szóltak, úgyszintén az elhalálozásoknál és az elemi csapásoknál is.
Eredetileg a haranglábnak evangélikusnak kellett volna lennie. A felújított harangláb a Szlovákiai Műemlékek Központi jegyzékében szerepel, amit a haranglábon lévő emléktábla is dokumentál.
Amikor már Liptón /Liptov/ lesznek, ne hagyják ki Svätý Krížen az artikuláris fatemplom meglátogatását.