A Nagyszombati kerület Szlovákia délnyugatán terül el. Méretében nem nagy, de gazdag természeti szépségeiben, idegenforgalmi attraktív lokalitásokban és építészeti kincseiben. Reméljük, hogy megihletik Önt a következő sorok, és többek közt megtudja, hogy a kerület legfigyelemreméltóbb kulturális emlékműve a kis templomocska Kopčany-ban.
Keresztelő Szent János-katedrális enteriőre
A nagyszombati kerületet három régió alkotja – északnyugaton a Hegyentúli (Záhorie), középen a nagyszombati régió és délen a Csallóköz (Žitný ostrov). Mind háromnak jellegzetes települései vannak, saját népi építészettel és hagyományokkal.
A kerület székhelye Nagyszombat (Trnava) városa, legrégibb szabad királyi város Szlovákiában. Nagyszombatban rögtön megcsodálhatnak néhany épületet, amely a "leg" jelzőt viseli – a város erődítménye, a legidősebb szlovákiai erődítmények közé tartozik és egyúttal a maga nemében Európában a legértékesebb emlékek közé sorolható. A Keresztelő Szent János székesegyház az első korabarokk templom Szlovákiában, amely elbűvöli csodálóit gyönyörű belvilágával, amelyen az Európa egyik legnagyobb faoltára dominál. A városi központban található a J. Palárik Színház (Divadlo J. Palárika), amely az első kőszínház Szlovákiában.
A nagyszombati régióban a gyógyforrások jótékony hatásait élvezhetik a pőstyéni fürdőben, Szlovákia legnagyobb fördőhelyén.
Pőstyén (Piešťany) közelében, Durcovban a Kostolec dombon áll a fejedelem erődítménye, a keresztény épületek legidősebb alapjainak egyike – a 10. századból származó román rotunda. A festőművészet legrégibb bizonyítéka a Moraviani Vénusz megtalálása. Becslések szertint 22 500 éves női szobrocskáról van szó.
A galgóci (Hlohovec) várparkban található Közép-Európa legnagyobb platánfa kertje.
Közép-Európa legnagyobb minőségi ivóvíztárolója maga Csallóköz a Dunamenti régióban, amely Európa legnagyobb folyami szigete.
A Szent Antiochijská-i Margit-templom Kopčanyban a Hegyentúli régióban a kerület leg- figyelemreméltóbb kulturális műemléke. Egytelen templomocska Nagy-Morva időszakból Szlovákia legidősebb szakrális építményei közé tartozik. Tipológiáját nézve azon templomok közé sorolható, amelyek Közép- és Nyugat-Európában a 8.-11. században épültek.
A technikai műemlékek csodálói értékelni fogják a holicsi szélmalmot, amely a 19. századból származik. Háromszintű kőmalom az utolsó szélmalom Szlovákiában.
Jöjjön el Ön is az attrakciók és érdekességek kerületébe, és ismerkedjen a városokkal, amelyek történelmet alkottak és mindenütt érezhetők.